Kis-Boldogasszony novénájának utolsó reggelén megkondultak a harangok Budaváron. A karcsú, magosságok felé törekvő templomtornyokból valamely titkos, majdnem gondtalan ujjongással szaladtak széjjel a hangok s minden ünnepiességük dacára is inkább vidám derűt ébresztettek, mint méltóságteljes tiszteletet. A harangszók nyomában aztán rövid szünetek közben riogva széttördelt kürtszók hullottak s túlharsogták a loggiás, olaszos ízlésben felépített paloták és polgári házak lakóinak tomboló lelkesültségtől izzó kiáltásait. Mintha belső, nagyon mélyre rejtett drótszálakon táncoltak volna az érzések: olyan egyetemesen topogtak egymás nyomában Budavár tisztes polgárai, a brandenburgi Zsigmond akaratából letelepített Francia-, Német- és Olaszországból kivándorolt kézművesek. Kapuboltok, árkádok öble, templomok lépcsői, utcaszegletek alkonyiasan barna homálya kíváncsiságtól lihegő emberek rajától feketedett s zsibongó, egyre erősbödő lármájuk már-már megremegtette a királyi vár hatalmas falait is.
Itt, a magosságban két alabárd íve villant a szürkésen aláhulló őszi nap fényében. A várőrök merev, szorosan fejhez lapuló sisakja ezüstös csillámmal bukott ki az égbolt kobaldi kékje alól. Mozdulatlan, majdnem kemény csendben álltak a várfalak tövénél s hunyorgó szembogarakkal nézték a megbomlott tömeget, a vad kiáltásokkal és várakozó hahókkal viaskodó szelíd és tisztes polgárokat...
A képen látható állapotban(jó, átkötött példány, a képen látható állapot).
Ajánlom figyelmébe a teljes kínálatom, sok mesekönyv található az oldalamon.
Postán is, FoxPost vagy (Vatera futárral)is tudom küldeni.
Csak előreutalással tudom küldeni.
korának megfelelő állapot.
Jelenlegi ára: 3 890 Ft
Az aukció vége: 2020-02-13 01:12 .